Döntéselmélet

Így szavazunk mi?

Minél nagyobb és összetettebb egy társadalom, annál fontosabbak az emberek magán-, illetve közjavakra vonatkozó preferenciáinak kifejezési eszközei. A szavazás a demokrácia alapintézménye, a kollektív preferenciák meghatározásának egyik legismertebb és legelterjedtebb módja.

A szavazás számos problémát, megválaszoltalan kérdést is rejt magában. A szavazáson alapuló eljárások teljesen természetes megoldások olyan közösségi döntési helyzetekben, mint a választások, népszavazások, bizottsági döntések. Amikor azonban például a társadalmi jólét valamiféle aggregált indexének megalkotására van szükség, akkor az ilyen eljárások két okból nem jelentenek igazán jó megoldást.

  • Egyrészt a szavazás aktív részvételt igényel, és ha valaki nem él szavazati jogával, akkor preferenciái meg sem jelennek a közösségi döntésben. Bizonyos társadalmi csoportok szavazási részvételi aránya alacsony, és ez ahhoz vezet, hogy érdekeik nincsenek megfelelően képviselve a politikában. Ez a jelenség rámutat arra, hogy a kevésbe öntudatos egyének érdekei egyszerűen mellőződnek a szavazás révén.
  • Másodszor a szavazás révén minden egyén sorba rendezi a rendelkezésre álló lehetséges alternatívákat. Nincs azonban semmilyen közvetlen módszer arra, hogy a szavazási adatok alapján különböző egyének jólétét összehasonlíthassuk.

Az egyén számára a szavazás költsége majdnem mindig magasabb, mint a szavazásból származó haszon. Mindenki, aki elmegy szavazni, irracionális. Csakis az a választó tekinthető racionálisnak, aki nem él választójogával, mivel bölcsen belátja, hogy az ő egyetlen szavazata nincs hatással a végeredményre. Tömören ezt foglalja magában a racionális távolmaradás elmélete.

A racionális távolmaradás elmélete szerint a távolmaradás oka nem a közügyek iránti közönyösség. Az egyének racionális megfontolás eredményeként maradnak otthon, s döntenek a nem szavazás mellett. Egy közügyek iránt közönyös egyén ezzel ellentétben nem “racionálisan maradna távol” a szavazástól, hanem egyszerűen nem is venne tudomást arról, hiszen a dolog iránt semmilyen érdeklődést sem mutat. Egy racionálisan távol maradó egyén viszont igenis szeretné befolyásolni a szavazás kimenetét, felismeri azonban, hogy szavazata nincs befolyással a szavazás kimenetére, és ezért dönt úgy, hogy el sem megy szavazni. A racionális távolmaradás elmélete felszínre hoz egy már említett igen érdekes problémát, miszerint a választások végeredményében a nem szavazók preferenciái tulajdonképpen nem tükröződnek. Ha például egy országgyűlési képviselői választáson a képviselőket a megjelent 50 százaléknyi választó fele választotta meg, akkor az tulajdonképpen azt jelenti, hogy az állampolgároknak csupán a 25 százaléka támogatta a képviselőket! Sokan azon a véleményen vannak, hogy egy ilyen arányú támogatottság nem is jelent társadalmi döntést. A lehetséges szavazásra ösztönző tényezők közül feltehetően a társadalmi nyomás játssza a legnagyobb szerepet. Ezen társadalmi nyomás egyfajta társadalmi normaként fogható fel, mely norma együttműködést javasol a fogolydilemma típusú helyzetekben. Tulajdonképpen a szavazás is egyfajta fogolydilemma helyzet, hiszen majdnem mindenki számára jobb, ha minél többen mennek el szavazni, mert különben maga a demokrácia intézménye rendülhet meg.

A racionális távolmaradás elmélete arra vonatkozóan tesz állításokat, hogy kik és miért mennek el szavazni, illetve, hogy azok, akik nem mennek, miért nem mennek. A racionális tájékozatlanság elmélete viszont azzal foglalkozik, hogy például azok az emberek, akik elmennek szavazni, mennyire informáltak a szavazást illetően.

A racionális tájékozatlanság elmélete egy sokkal valóságosabb emberképet vázol fel, és azt, tárgyalja, hogy a szavazókra nemigen jellemző a megfelelő tájékozottság. Éppen ezért ezek a szavazók nem is igen képesek érdekeiket megfelelően képviselni. Nagyon sokszor tételezhető fel, hogy amennyiben valaki több információval rendelkezett volna a képviselők álláspontjáról, akkor máshogy választott volna. A valós világban sajnos inkább jellemző, hogy az embereket nem ösztönzi semmi arra, hogy (megfelelően) tájékozódjanak a közügyekről.

A racionális tájékozatlanság egyik fontos következménye, hogy aránytalanul nagy befolyásuk van a közügyekre azoknak a személyeknek, akik hivatásuknak köszönhetően amúgy is ösztönözve vannak az információ gyűjtésére. Ilyen személyek például a tanárok, jogászok, újságírók. Az eldöntendő politikai kérdéseket tehát tulajdonképpen a népesség egy szűkebb rétege határozza meg és dönti el. Annak ellenére, hogy minden választónak csupán egy szavazata van, a racionális tájékozatlanság következményeként a demokráciában nincs mindenkinek egyenlő befolyása a politika alakítására. Ezt a tényt támasztja alá a politikusoknak az a gyakorlata, hogy nem tekintenek minden szavazót egyaránt fontosnak, hanem jól meghatározható csoportokat “céloznak meg” politikai programjaikkal.

KM

Ezeket ajánlom még

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük